C#, hogy megértsd!

Ahogy már beszéltünk róla a számítógép csak egyeseket és nullákat "ért" meg. Tehát a legalapvetőbb programozási nyelv, ha a gépnek úgynevezett gépi kódon adjuk az utasításokat. Mivel az emberi agy nem igazán érti meg, hogy 10011011000101011, valamint igen sokat kell gépelni már akkor is, ha csak be akarjuk írni, hogy 6, ezért szokássá vált a hexadecimális számrendszer használata. Amikor valaki gépi kódban akart programozni közvetlenül a processzort programozta. Ehhez szükség volt ismerni a processzor utasításkészletét, regisztereit, és felépítését. A programozáshoz szükséges utasításokat is számok jelölik, és ha szükséges hozzá egyéb paraméter az is számként tárolódik. Programozáskor két oszlopban kell dolgozni. Az második oszlopban az utasítást adjuk meg, a első oszlopban pedig a memóri címét. Egy idő után megunták a programozók, hogy fejben kell tartani azt a rengeteg kódot, és azt találták ki, hogy az utasítások helyett inkább egy-egy rövidebb angol szót használnak, melyeket lefordítva visszakapják a gépi kódú megfelelőt. A létrejött kis szavakat nevezzük mnemonikoknak. Az így létrejött programok, még mindig gépfüggők, viszont egyszerűbb a programozók munkája. Az így létrejött utasítások például ilyenek lettek:

mov ax,bx
add bx,cx

 Ezzel a mondatszerű leírással gyorsabbá vált a programfejlesztés. Ezen eljárás alkotta meg az Assembly-t. A következő előrelépés az volt, amikor valaki kitalálta, hogy egy bizonyos memóriacímet elnevez valamilyen néven. Ezek a változók elődei. Ez a módosítás ismét nagyban segítette a programozó munkáját. A névadás nem biztosította a programozót arról, hogy a kijelölt memóriába nem írhatóak egyéb adatok, tehát ezen változóknak nem volt típusuk, valamint a fordítóprogram "Compiller", sem vett tudomást ezek hibájáról.